Művész. Alkotó. Asztrológus. Homeopátiás szakember. Lélekszobrász.

Egy inspiráló, tevékeny hölgy, aki Pilisvörösváron él és szakrális ékszereket készít, mindig újat és újat, amik között nincs két teljesen egyforma. De nemcsak az alkotásain keresztül kommunikál, fel lehet őt keresni egy lélekszobrász-beszélgetésre is. Azt vallja, hogy egy beszélgetés is lehet egy alkotás, mert ha nem megváltoztatni akarjuk a másikat, hanem csak utat mutatni neki, hogy ő önmagában megtalálja azt, akit tud formálni, az már egy nagyon nagy dolog.

Egy fogékony, alkotó ember kezei között minden műalkotássá válik, legyen az szó, szín, kavics vagy kristály.

– Gondolkodtam, hogy hogyan lehetne téged jól bemutatni, merthogy a szokványos bemutatkozás, hogy „XY vagy, és ezzel foglalkozol”, az a te esetedben nem olyan egyszerű. Vagy van valami bevett fordulatod, hogy hogyan mutatod be magad? Vagy egyszerűen művész? Alkotó?

– Az alkotó az találó. Mert én valójában mindig alkottam. Nemcsak a talizmánokra gondolok, mert ékszereket majdnem 18 éve csinálok, de már gyerekkoromtól kezdve mindig valamit formába öntöttem. És a talizmánok mellett is alkotok. Most például kötök. Nem tudok úgy leülni, hogy valamivel ne foglalatoskodjak, hogy valami ne kerüljön ki a kezem alól.

– Van egy honlapod, ami lehet, hogy már régen frissült, de ott egy nagyon jó bemutatkozás van rólad. Ott azt írtad magadról, hogy „mélységeimet járó és kincseimet felszínre hozó NŐ vagyok.” Ezt aktuálisnak tartod még?

– Igen, valóban régen frissült ugyan a honlap, pont a múltkor nézegettem, de teljesen aktuálisnak tartom.

– Meglepett volna, ha mást válaszolsz, mert abszolút ez a benyomásom rólad. Azon gondolkodtam, hogy gyakorlatilag ebben a mondatban minden szónak külön érdemes lenne mögé nézni, hogy pontosan mit is takar, mert nagyon mély rétegek vannak csak ebben az egy mondatban. Mit jelent számodra, hogy „mélységeimet járó”?

– Azt ugye tudod, hogy önismerettel is foglalkozom – bár nem is tudom, mi a legjobb kifejezés, mert ez is olyan elcsépelt szó ma már –, de az alkotásnál folyamatosan szembesülök akár saját magammal is. Amikor alkotok, akkor találkozom a saját mély rétegeimmel, mert a cselekvés ugyan egy pontra összpontosul, de közben a gondolatok el tudnának minden irányba szaladni. Ez egy nagyon jó lehetőség arra, hogy az ember megfigyelje, aktuálisan mi mozog a lelke mélyén. Maga az alkotás egy nagyon jó lehetőség arra, hogy az ember találkozzon a saját belső kis világával. Ha meg már a belső világában jár, akkor ugye a mélység vonatkozhat az érzelmi állapotára vagy a gondolati világára. Számtalanszor van, hogy úgy ülök le alkotni, hogy foglalkoztat egy téma vagy előtte olvastam valamit. Vagy alkotok, és közben el-elolvasok egy-egy oldalt, vagy csak három-négy mondatot, és miközben alkotok, ezek a gondolatok mozognak bennem. És így fel tudnak erre jönni belőlem reakciók, és össze tudnak állni újabb meglátásokká. Így is meg tudom élni a mélységeket.

– Azért is gondolkodtam el ezen, mert te talizmánokat alkotsz, tehát nem szimpla ékszer az. Szakrális ékszer. Mindegyiknek van egy neve, ami már önmagában megszólítja az embert, de néha még kikerül hozzá egy-egy idézet, vagy a saját gondolataidat írod le, hogy mire jó az a talizmán. Ezek azok a gondolatok, amik ilyenkor benned munkálkodtak, miközben te csináltad? Vagy mielőtt elkezded, benned már ezek ott vannak, és te csak megalkotod? Hogy kell ezt elképzelni?

– Ez pont ilyen sokrétű, ahogy ezt megkérdezted. Mert előfordul, hogy úgy ülök le, hogy semmiféle elképzelésem nincs. Alapvetően nem tervezem meg őket. Várj, visszább megyek! Én 15 évvel ezelőtt valóban ékszereket alkottam, és az nekem úgy teljesen jó is volt. És az történt, hogy egyre többen kérdeztek vissza, hogy mi történik az ékszerekkel, miközben alkotom őket, mert ők úgy vették észre, hogy amikor ezeket viselik, valahogy jobban érzik magukat. Nem lett körbemisztifikálva, hogy mi ez a „jobban érzés”, csak azért szeretik nagyon, mert kifejezetten az az élményük, hogy ha azt felveszik aznap, akkor van valami plusz érzet hozzá. Elkezdtem én is gondolkodni, hogy mi is történhet alkotás közben, és akkor kezdtem megfigyelni, hogyan alkotok. Ez is egy nagyon jó mélységfeltáró feladat volt számomra, hogy mi történik, amikor én leülök alkotni. Például az egy biztos pont, hogy nem szoktam megtervezni őket. Kezembe akad akár egy már évek óta ott álló kristály vagy egyéb kiegészítő, és először csak játszom velük. Odateszem, és akkor hozzáteszek valamit, aztán csak figyelem, hogy tetszenek-e egymásnak ezek a különböző részek, vagy van benne valami feszültség. Ha úgy érzem, hogy van, akkor azt úgy félreteszem. Ezeket a különböző részeket szoktam együtt megnézni, és szép lassan elkezdek alkotni. És legtöbbször a végére még mindig nincsen neve, csak félreteszem és figyelem, hogy milyen név ugrik be. De azt sem szoktam erőltetni. Utána ehhez keresek idézetet.

Az elkészült talizmán.

– Mennyi idő alatt készül el egy talizmán?

– Ez megint picit összetettebb, mert például előfordul, hogy van pár közép (a talizmán középén helyet kapó kép), amit már megcsináltam korábban. Van, amit hőre keményedő anyagból, magyarul vagy leegyszerűsítve gyurmából csinálok meg, és lehet, hogy arra rászánok egy egész napot is, de akkor megcsinálok négy-öt darabot. Eltelik pár nap, vagy lehet, hogy már másnap elkezdek ezzel a középpel dolgozni, játszani. Ha ezt a pár napot mondjuk, nem számítom, akkor is mindig változó, hogy mennyi ideig tart a „játszás”. Aztán elkezdem rádolgozni, elkezdem formába önteni, és ha úgy érzem, ez így nem jó, akkor azt szétszedem. Van, amikor elsőre összeáll és pontosan olyan lesz, amilyennek én érzem, hogy annak lennie kell. Így az első tűszúrástól a legvégső formáig egy talizmán körülbelül négy és hat óra alatt készül el. Ezek a normál méretűek. Vannak, amik nagyobb volumenben készülnek, az tovább tart. A legnagyobb munkám két-három nap alatt készült el.

– Hú! Az igen!

– Volt olyan is, hogy egyszer leültem, és kétszer tizenkét órát dolgoztam, tehát a vége az volt, hogy este tizenegyre készült el, de tényleg reggeltől estig azon dolgoztam. Azt meg is tartottam. Azt nem adtam oda senkinek.

– Meg tudom érteni. Akkor ezek tényleg a te kincseid, amiket felszínre hozol. De te segítesz másoknak is felszínre hozni azt, ami bennük rejlik. Korábban már meséltél nekem arról, hogy meghívtak egy női körbe, ahol kreatív foglalkozást tartottál. Az is nagyon izgalmasan hangzott.

– Igen, most nyáron volt ilyen foglalkozás, ahol magbabákat alkottunk. Ezt a nevet én találtam ki, mert minden emberben van egy picurka mag. Amikor ez jó táptalajra hullik, akkor ez először is gyökeret tud verni, és ki tudja magából hozni a legjobb formáját. Ennek a magbaba-alkotásnak az volt a lényege, hogy mindenki meg tudja alkotni saját magát. Nagyon érdekes és jó volt figyelni, hogy mindenki pontosan olyan babát alkotott, amilyen ő maga volt. Nem tudott nem olyat alkotni, mert mindenki magából alkotott. Ezért is neveztem el magbabának. Minden formában, díszben teljesen jól fel lehetett ismerni, hogy melyik baba kinek a kezéből került ki.

– Csodaizgalmasan hangzik!

– Jó is volt! És jó volt látni, amikor ebben a kis csoportban a nők először csak beszélgettek, csicseregtek, és minél inkább magába fordult mindenki, és tényleg belemerült abba, hogy megalkossa, formába öntse azt, ami ő maga, annál inkább elcsendesedett mindenki. Nagyon jó volt látni, milyen hihetetlenül élvezte mindegyikük azt, hogy a kezükkel tudnak hozni. Ezért gondolom azt, hogy a nőknek ez tényleg egy nagyon fontos és kiteljesítő lehetőség.

– Kedvet kaptam hozzá, hogy csináljak én is egy ilyen magbabát. Említetted, hogy talizmánokat is lehet nálad készíteni. Olyankor valaki már ötlettel jön, és úgy keres meg, vagy úgy is el lehet menni, ahogy te szoktál elkezdeni alkotni, hogy még nincs ötlet?

– Legtöbben úgy jönnek szerintem, hogy nincs ötlet. De előfordult, hogy valaki elhozta a kristályát és az volt az alapötlete, hogy azt bele szeretné foglalni az ékszerbe. De nem szoktak kész ötlettel jönni. Ami egyébként egy nagyon jó dolog, mert azt jelenti, hogy hatalmas nyitottsággal jönnek. Ezek az alkalmak is olyan négyórás elfoglaltságok szoktak lenni, mert amikor az ember belemerül az alkotásba, úgy elmegy a három-négy óra, hogy észre sem veszi.

Az első talizmán, ami megszólított.

– Nem tudom, hogy tudod-e, hány talizmánom van már tőled.

– Hm. Öt?

– Hét, képzeld el!

– Hét? Azt a mindenit!

– És biztos, hogy lesz még több is.

– Több van, mint nekem.

– Tényleg? Abszolút emlékszem, melyik volt az első talizmán, ami megfogott. Azon egy rejtőzködő puma feje látható, a színei is nagyon tetszettek, és a leírásban is valami olyasmi volt, ami nagyon megszólított, és azt mondtam, „na, ez én vagyok, ez kell nekem”. Amikor pedig hordom, egyből kiszúrják. Van, aki rá is kérdez, hogy ez micsoda, hol készült, honnan van. Szóval tényleg beszélnek ezek a talizmánok.

– Igen, ezt már többször visszajelezték, hogy amikor valaki hordja, az vonzza a tekintetet. Valaki mondta, hogy „először azt hittem, a melleimet nézik”. Nekem az volt a legnagyobb kalandom a saját talizmánommal, ami még sok-sok évvel ezelőtt történt meg, hogy felkeresett egy férfi, aki a párjának vett talizmánt. Én magával a hölggyel nem is találkoztam. Eltelt nem tudom, hány hét, és képzeld, Pesten utazom a metrón, és egyszer csak kiszúrom egy hölgynek a nyakában, a szemem csak úgy rácuppant egy ékszerre: „Uh, de jól néz ki!” Aztán rögtön jött a felismerés, hogy „Jesszusom, ez az enyém!” Egy olyan jó élmény volt, hogy ott van velem szemben egy vadidegen hölgy, de az, ami rajta van, az az én kezeim közül került ki. Aztán jöttem rá, hogy a srác ajándékozta neki. Szóval ez egy nagy élmény volt nekem, hogy ő nem ismer engem, de én egy kicsit ismerem őt.

– Ez tényleg kalandosan hangzik. Látni, ahogy az alkotásod megtalálja a helyét és önállóan él. Ez a mostani pandémiás, karanténos időszak mennyire befolyásol téged az alkotásban? Érzed, hogy kihat az alkotói tevékenységedre?

– Abszolút nem.

– Nekem is ez volt a benyomásom, mert ahogy beszélgetünk, nagyon frissnek és kiegyensúlyozottnak hallom a hangodat, mintha az alkotás meg is védene kicsit a külvilágban zajló zűrzavartól.

– Az van különben a külvilágban?

– Nem tudom, ha a médiát figyelem, próbálok informálódni, akkor sok nyugtalanító hírt hallani. Attól is függ persze, hogy kivel beszél az ember…

– Elolvasom a híreket. Azért látok belőle szeleteket, hogy mi az, ami történik. Azt is látom, hogy az emberek hogyan próbálják meg a saját hangulatukat, a véleményüket a másikra ráakasztani. De az a helyzet, hogy amikor tavasszal volt ez az egész, első kör, én akkor is több embernek elmondtam, hogy én hogyan látom ezt. Az, hogy már van egy fizikai vírus, az úgy tud létezni, hogy már van egy lelki és szellemi vírus. Mert az, hogy ez emberek egymásban gerjesztik a félelmet és a rossz érzést, a félelemnek az átadása ugyanúgy egy fertőzés.

– Hm, érdekes meglátás.

– A hülye gondolatoknak, az ostoba megnyilvánulásoknak az átadása ugyanúgy egy szellemi vírus. Ugyanúgy megmételyezi az embert. Most gondolj bele, az ember elolvas egy hírt, ami kivált benne egy hatást, az olyan, mint egy vírus. Nem átgondolják az emberek, hogy mit osztanak meg, nem néznek utána, nem olvassák át, hogy ez tényleg így van, vagy nem; benne kivált egy hatást, és azonnal tovább akarja adni kedves embertársainak. Vagy valakit kioszt egy beszélgetésben. Én azt ugyanúgy vírusnak gondolom. Ha valaki beleprüszköl egy ostoba hírt az arcomba, az nem ugyanaz, mint amikor valaki maszk nélkül köhög rám az utcán?

– Igen, ez egy valóban elgondolkodtató hasonlat. A lelkünkre és szellemünkre is fel kellene vennünk egy maszkot, ami segít szűrni. Vagy mondjuk meditálni, alkotni, hogy a lelki immunrendszerünk erős maradjon. Vagy mondjuk a természetjárás. Van pár tipped, ami esetleg segítheti ezt a fajta védekezést?

– Igen. Valójában ott kéne, hogy először óvjuk magunkat. Olyan dolgokhoz érdemes nyúlni, amiből fel tud az ember töltekezni. Ez mindenkinek más. Valaki elmegy és úszik két órát, valakinek az a feltöltekezés, hogy egy jót főz. Az is lehet, hogy valaki alkot, de az is lehet, hogy valaki csak beül a fotelba a macskájával és tutujgatja. Valójában az lenne jó, ha mindenki tudna csupán negyed órát naponta arra szánni, hogy át tudja adni magát egy jó érzetnek. Az már sokat jelentene, az már egy jó immunrendszer-erősítő. De az alkotás mindig ott van. Lehet ez egy rajz, egy nagyon finom süti, vagy frizura. Teljesen mindegy. A lényeg az, hogy a kezeid közül kerüljön ki valami, amire utána jó ránézni.

– Ezek nagyon jó tippek. Egyből beindítottad a gondolataimat. Hajlamos voltam az alkotást a szűken vett művészetekre érteni, de ez egy felszabadító gondolat. Kedvet is kaptam hozzá, hogy alkossak valamit. Nagyon szépen köszönöm ezt a beszélgetést, és hogy rám szántad az idődet.

– Nagyon szívesen! Én is nagyon szépen köszönöm a lehetőséget.