Több mint 10 éve követem, elemzem és használom a divatot a munkámban. Látom fogyasztóként és ruhakészítőként is, hogy mit jelent az öltözködés, és hogy mivel jár egy ruha elkészítése. Tudom azt, hogy mi van egy 2000 forintos póló mögött, hogy milyen ára van a 21. századi vásárlási szokásoknak. És milyen irányba megyünk?

Nem kezdem el Ádámtól és Évától, de érdemesnek találok néhány szót említeni a boldog békeidőkről és az I. világháború utáni időszakról, ugyanis akkor hirtelen nagyon felgyorsult a fejlődés. Egészségügyi, szociális, tudományos és technikai szempontból is óriási lépéseket tettünk előre. Hogyan került a ruha a gardróbba a 20. században? A nők megvarrták maguknak, a tehetősebbek a couture műhelyeket látogatták, valamint felgyorsult a konfekció ipar is.

Mi az, ami befolyásolja most a divat alakulását?A klímaváltozás, a környezetszennyezés, erdőtüzek. Az ember (homo sapiens) megjelenése óta egyre nagyobb mértékben alakítja környezetét, és mára bolygóformáló tényezővé vált. Ezt felismerve a 2000-es években a kutatók egyre gyakrabban vetették fel egy új formális egység, az antropocén kor bevezetését a geológiai időskálára.

Gyors divat

Nézzük meg, hogy hogyan kerül ma a szekrényünkbe a legtöbb ruha? Az első állomás a legtöbb esetben a gyapotföldeken kezdődik. A megtermelt és learatott nyersanyag textilgyárakban kerül feldolgozásra. Itt szövik, festik meg, készítik el az alapanyagot, ami aztán a varróüzemekbe kerül, ahol a szalagmunkás varrónők elkészítik a ruhákat a ruhaszalonoknak, az üzleteknek és a viszonteladóknak. Ötödik állomásunk a bevásárlóközpontok és a butikok, ahonnan mi megvásároljuk.

Megdöbbentő tény, hogy 20 év alatt 400%-al nőtt a ruhavásárlás mennyisége.A reklámok azt ígérik, hogy a módszer az életünk problémáinak a megoldására a fogyasztáson keresztül vezet. Ráveszik az embereket arra, hogy a ruhákat nem használati cikként fogják fel, hanem, mint fogyasztási cikk. Míg én egy évben a szüleimtől 3-4 pólót kaptam, a gyerekeink már minden bulira új ruhát vesznek. Elhitetik velünk, hogy gazdagok vagyunk, amiért ennyi mindent megengedhetünk magunknak, de valójában ettől csak szegényebbek vagyunk. A jelenlegi modell csak a profitról szól. Arról, hogy gyorsan, sokat és olcsón gyártsanak.

Vegyük sorra a ruha útját! A folyamat legtöbb esetben, ahogy korábban írtam, a gyapotföldeken kezdődik. Ugye ebből készül az a szövet, amiből a legtöbb ma használatos ruhát készítik a világon. Ahogy a divatétvágyunk növekszik, úgy muszáj lépést tartsanak velünk. Elkezdtek a földre gyárként tekinteni, a mezőgazdaságot iparosítani. A háborúk után, azok a gyárak, amelyek addig vegyi- és robbanóanyagot gyártottak, elkezdtek nitrogén-műtrágyát gyártani, amit a növény nem fogadott jól. Minél többet permetezték, annál több kellett neki. Felismerve a piaci lehetőséget, ugyanez a gyár monopolizálta a gyapot-magot, és génmanipulálással létrehozott egy új típusú gyapotot, aminek még több rovarirtóra volt szüksége. Végül az megfertőzte a talajt (ökológiai narkotikumnak nevezték), de ezzel együtt a földműveseket is. Rákos megbetegedésben haltak meg többen is fiatalon.

Indiában vagyunk. Településenként 70-80 gyerek születik rendellenességgel, rákos és mentális betegségekkel. A The Truecost c. film egyik részletében egy helyi orvos arról beszél, hogy nincs pénzük a gyógyításra, úgyhogy az anyuka nem tehet semmi, mint várni a fia halálára.

Ha a földműves nem tudott fizetni a magokért és gyomirtóért, eladósodott, elvették a földjét, emiatt egy óriási öngyilkossági hullám is indult a térségben. És ez még nem minden. A gyógyszereket is ugyanazok a gyárak állítják elő, mint a nitrogén-műtrágyát. Megteremtik a keresletet. Ők nyernek. A természet, az emberek csak veszítenek.

Ha továbbmegyünk a feldolgozó üzemekbe, ahol szövik és festik ezeket az alapanyagokat, itt is láthatjuk, milyen nagymértékű a szennyezettség. Beleengedik a vegyi anyagokat a természetes vizekbe. Egyes településeken ebből nyerik az ivóvizet.

A kész textil aztán a varró üzemekbe kerül, ahol gyakran gyerekek dolgoznak – feszített tempóban. Olvastam egy esetről, ahol megverték őket, ha nem teljesítették a normát. És mindössze 9300 Ft összegnek megfelelő fizetést kaptak egy hónapra.

Két szezon helyett 52 szezon van egy évben. Minden héten új áru érkezik a boltokba. A megrendelők diktálnak, a gyárak pedig próbálnak túlélni.A körülmények, a rossz állapotú varroda épületei és az emberi nemtörődömség pedig odáig vezetett, hogy 2013-ban összeomlott a Rana Plaza varróüzeme Bangladesben, és maga alá temetett 1134 embert. De sorolhatnánk, hány hasonló baleset történt ezekben az években.

„Nem akarom, hogy bárki bármi olyat viseljen, ami a vérünk ontása által készült.”- mondja egy anyuka a The true cost c. filmben, aki több kolléganőjét is elvesztette a balesetben.

Összehasonlításképpen, a filmből az is kiderül, hogy egy globális divatcég vezérigazgatója mindössze 4 nap alatt megkeresi azt a pénzt, amit egy bangladesi női ruházati dolgozó egész életében! Mi ez, ha nem modernkori rabszolgaság?

Másfelől pedig nap, mint nap látjuk, hogy mit okoz egy Black Friday, egy karácsonyi akciózás a boltokban, amikor képesek az emberek egymásnak esni egyik márka limitált kollekciójáért. „Karácsonyi shopping orgia” – mondja a műsorvezető egyik amerikai műsorban a The Truecost c. filmben.

„Költjük a pénzünket, ami nincs, olyan dolgokra, amire nincs szükség, hogy adjuk olyan embereknek, akiket nem szeretünk.”

Richard Wolff közgazdász szerint a valódi probléma magán a rendszeren belül van. Azt javasolja, hogy szét kellene teríteni az ipart az egész világon, hogy ne egy helyre koncentrálódjon, legyen a haszon globálisan szétosztva. Szerinte legyenek az emberek felelősségre vonva a pénzhasználatot illetően, ünnepeljük az emberi kreativitást, mert a kreatív munka nem kellene, hogy fáradtság legyen. A Föld nem árucikk, amivel spekulálhatunk, kereskedhetünk, változtassuk a fogyasztót aktivistává, aki etikai kérdéseket tesz fel azzal kapcsolatban, hogy honnan van a ruhája.

A kérdés tehát az, hogy meg tudjuk-e tenni ezeket a lépéseket a fenntartható, etikus és átlátható divatipar érdekében? Úgy gondolom, hogy megindult egyfajta “tömeges ébredés”. Nem csak világszerte, hanem hazánkban is. Most vagyunk azon a ponton, hogy ezt visszafordítsuk. Elkezdünk ismét használati cikként tekinteni a ruháinkra. mostantól a ruháinkkal való kapcsolatunk megváltozik. Például a Gucci és az Yves Saint Laurent már nem készít többet szezonális kollekciókat. A Gucci kreatív igazgatója így fogalmaz: „A ruháknak hosszabb életűeknek kell lenniük.”

Onnan sejthetjük, hogy 50 év múlva milyen lesz a divatipar, hogy tudósokkal és mérnökökkel beszélgetünk, akik ma a laboratóriumokban dolgoznak új kísérleti anyagokon, gyártási módszereken gondolkodva.

Egyrészt újrahasznosítunk: felhasználva a múltat, a már kész dolgokat. Vagy akár megjavítjuk azokat. Másrészt pedig innoválunk, a jövőből merítünk inspirációt és megpróbáljuk használhatóvá tenni.

Újrahasznosítás, digitális forradalom, innováció

Hogyan tapossák ki nekünk az utat a nagy tervezők, innovátorok, tudósok, mérnökök?

Miután a kasmír iránti kereslet gyors növekedése miatt a mongóliai sivatagosodás aggodalomra adott okot, Stella McCartney egy Re.Verso nevű regenerált kasmírfonalat kezdett használni. A szövetet Olaszországban gyártják egy gyárban, megmaradt hulladékból. A szűz kasmírhoz képest 92%-kal csökkenti a környezeti hatásokat.

Issey Miyake, japán divattervező az egyik úttörője az újrahasznosított PET-szál (polietilén-tereftalát) használatának. Megmossák, bedarálják, mikronizálják és beolvasztják, kémiailag új szálakká alakítják át. Az ebből szőtt újrahasznosított poliészter szövetet puha felülettel kezelik, és nyomdai nyomással hologramszerű felületet kapnak. A szén-dioxid-kibocsátást 80% -kal csökkenti a kőolaj alapú poliészter gyártásához képest.

Maria Cornejo Zero nevű ökodrapériája (SS / 17 kifutó). A viszkóz volt a legnépszerűbb szövet a New York-i tervező tavaszi-nyári kollekcióiban. Az erdőirtással járó szál környezeti hatásainak csökkentése érdekében a márka kifejlesztett egy fenntarthatóbb viszkózt, az ecodrape-et. A svédországi Domsjo etikus erdőiből származó fatermékből készül, amelynek feldolgozása nem igényelt tiltott vegyszereket.

Christopher Raeburn – REMADE: A londoni tervező REMADE kollekciója 2001-ben indult, többlet szövetek, például régi ejtőernyős selyem, és olyan ruhadarabok átdolgozásával, mint az alap hadsereg kabátjai, új egyedi darabok létrehozására.

A 2020-as Föld Napjának megünnepléseként a Burberry elindította a ReBurberry Edit-et. Bio-alapú acetátot tartalmazó anyagokat használtak napszemüvegek készítéséhez, míg az Econylt (újrahasznosított nejlon regenerált halászhálókból, szövetmaradványokból és ipari műanyagból) kabátok és kiegészítők készítésére használták fel.

A Soko ruhagyártó manufaktúra Kenyában. A gyár a régió egyik legszegényebb, leginkább küzdő közösségét támogatja olyan foglalkoztatási környezettel, amely gyermekgondozást, orvosi támogatást és meleg ételt biztosít. A Soko egy önfenntartó gyártási vállalkozás, amely betartja a társadalmi és környezeti elveket.

Mivel a gyárak a Földközi-tenger felével megegyező mennyiségű festéket engednek bele a vizekbe, Sophie Mather, a fenntartható textíliák szakértője elkezdett dolgozni a Bangkoki Yeh csoporttal. Egy forradalmian új technológiát dolgoztak ki: a szárazfestéket. Sűrített gázt használnak. 50%-kal kevesebb energiát és vegyszert használnak fel, mint a hagyományos módszerekkel. Egy csepp víz sem szükséges hozzá.

Digitalizációról beszélünk Shodu, a digitális szupermodell esetében, vagy a hiperrealisztikus digitális ruházat esetében is, amit csak a rendelés után gyártanak le. Lehetőség van ezeket csak digitálisan megvásárolni, ha csak pózolni akarunk benne egy kép erejéig (influenszereknél indokolt lehet környezettudatosság szempontjából).

Az Adidas Németország viselhető technológiája is elképesztő fejlődésről tesz tanúbizonyságot. Egy olyan rendszert építettek be a szövetbe, mely a sportoló valós idejű teljesítményét tudja mérni. Egy szöveti pulzusérzékelő van a ruhában, ami egyben befolyásolhatja a sportoló teljesítményét is.

A természetfeletti uralkodás helyett, a természet felkarolásával talál ki újat Suzanne Lee a BIOCOUTURE projekt keretén belül. Fenntartható anyagokat főz. Ez egy organikus újítás, élő és biológiai anyagok felhasználásával, tudósokkal, mérnökökkel és biológusokkal együttműködve. Teljesen új nézőpontba helyezték a ruha elkészítését, élő organizmusokból hoznak létre anyagokat. A jövő lehet ez is: baktériumokból font fonalak.

Azt tapasztaljuk, hogy a divatipar kész a változásra. A ruházkodás koncepciója, a gyártástechnológia és a gyártási modellszerkezet is kezd megváltozni.

Már csak az a kérdés, hogy mi magunk mit tehetünk, mint fogyasztók, vásárlók?

„Vegyél kevesebb ruhát. Használj olyan dolgokat, amiket te választasz, melyeket szeretsz. És ez egy státusz.” –Vivienne Westwood

• Építsünk státuszt azzal, hogy lelassítunk!
• Vállaljunk felelősséget!
• Hasznosítsunk újra!
• Vessünk véget a modernkori rabszolgaságnak!
• Az állatkínzásnak.
• Az erőforrások kimerítésének.
• A globális szennyezésnek.
• Váljunk aktivistává!
• Kérdőjelezzük meg, hogy honnan van a ruhánk!
• Támogassuk a helyi gyártóinkat!
• Támogassuk az innovációt és legyünk nyitottak az újra!

Fotocredit: Beango