Amikor azzal a kérdéssel találkozunk, hogy számunkra mit jelent a stílus, akkor elsőként korok, korszakok, épületek, festmények, egyéb műalkotások, az „emberalkotás”, mint művészeti tevékenység ismertetőjegyeinek összessége jut eszünkbe, vagyis egyfajta kifejezésmód, minthogy a stíluskommunikáció pedig ezeknek az ismertetőjegyeknek a közlése, harmonikus megjelenítése. Ugyanakkor egy műszaki mérnök számára tulajdonképpen a funkcionalitás és a megjelen(ít)és ötvözete kölcsönöz egyfajta harmóniát. Ilyen módon a stíluskommunikáció értelmezésénél valamelyest előtérbe kerülhetnek más aspektusok is. Itt megjegyzendő, hogy a funkcionalitást inkább a férfiak sajátjaként említjük, a külső megjelenést pedig inkább a nők sajátjaként. Párhuzamként és példaként megemlíthető a forma és az alak összetartozása is, amelyek szintén alapvető stílusjegyei a harmóniának, de a műszaki értelemben vett harmóniának is. Nevezetesen, hogy a forma az „objektum” azon inherens tulajdonsága, ami az alak (a kontúr) és a méret által meghatározott. Annak érdekében pedig, hogy kialakulhasson a már említett harmónia, az „ideál”, a mérnöki feladatok elvégzése szinte mindig megköveteli a modellezést, az optimumkeresést.

Mint ahogyan egy működőképes gép megtervezése és kivitelezése egy hosszú folyamat, úgy önmagunk megalkotása és kifejezése is egy végtelen és elágazásokkal teli út, ahol az ösztön én, az én és a felettes én – mint főszereplők – mellett közreműködőként részt vesznek:

-        útnak indítók: a család

-        rendező(k): mi és az aktuális környezetünk

-        producer: az élet

-        statiszták: óvoda, általános iskola, középiskola

-        ráébresztők: egyetemek

-        felébresztők: munkahelyek

-        alakítók: életfeladatok.

Az út során és az időben is előre haladva, erős hatások érnek bennünket, mintákkal találkozunk, önelemzést végzünk, keressük a stíluselemeket, inspirálódunk vagy éppen utánzunk, majd megalkotjuk önmagunkat, egyéniséget öltünk. Később pedig a környezet hatására cserélgetjük a stíluselemeket, illetve bizonyos elemeket megtartunk és kombináljuk más változó elemekkel. A kombinációkat azonban mindenkor befolyásolja a kreativitásunk, a hagyományok, a technika állása, a technológiák, de akár a szükség is. Végső soron pedig a színek, a formák, a szavak, a hangok, a mozgás, az arcjáték, a kézmozdulatok, stb. marketingruhába öltöztetve többféle és többváltozós, de ugyanakkor törékeny és egyedi stílust alakítanak ki. Példának okáért a színekkel kapcsolatosan a stílus (ki)alakulásának kalandokkal teli útjáról néhány szösszenet:

-        gyerekként a lányoknak pirosat, a fiúknak kéket,

-        kamaszként az „introvertált” fekete, vagy éppen a

-        tudatalatti, ösztönös színhasználat.

Mindeközben persze az énkép és a testkép kapcsolata is változik. Egyébiránt az ez utóbbival való foglalkozást egy olyan intenzív vágy is jellemez, ami kétségkívül hatással van a stíluskommunikációra.

Érdemes lenne azt az aspektust is megvizsgálni, hogy az út során milyen distressz és eustressz ér bennünket, ezeket miként tudjuk internalizálni a folyamatosan változó stílusunkba. Szem előtt tartva azt az intelmet, amit talán Horváth Attila dalszövegírónk fogalmazott meg a legtalálóbban: „Az légy, aki vagy! Érezd jól magad!” (Charlie: Mindenki valakié c. album, 1995)