NEW LOOK – Van, volt és lesz!

2012.09.08. - Stíluskommunikáció

p style=text-align: justify;A divattörténet egyik legnőiesebb formavilágát a New Look képviseli. Jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a tervezők időről időre visszanyúlnak a stílus homokóra sziluettjéhez./p
p style=text-align: justify;A New Look a francia divattervező, Christian Dior (1905-1957) nevéhez fűződik, aki legelső kollekciójának stílusával forradalmi erővel újította meg a divatot az 1940-es évek második felében. Ahhoz, hogy mindennek jelentőségét érezzük, kicsit vissza kell utaznunk az időben. Az 1900-as évek elején a fűzők a szekrények mélyére kerültek, a nőknek az élet olyan területein is helyt kellett állniuk, amit addig kizárólagosan a férfiak uraltak. Divatba jött az egyenes sziluett, a ruhák kevésbé voltak nőiesek. A derék vonalak lejjebb csúsztak. Igen kedveltek lettek a különböző szövetekből készült kosztümök, melyek az utazó és munkába járó nők igényeit maximálisan kielégítették./p
p style=text-align: justify;Az 1920-as években a ruhák még egyszerűbbek lettek, divatba jött a „fiús nő”, aki leginkább egy agglegény életmódjához hasonlatosan élte mindennapjait. Önállóan, saját lakásában és saját keresetéből élt, hétköznapjainak természetes részévé vált a sport. A szépségideál karcsú, atletikus alkatú és napbarnított lett. Az 1930-as évek gazdasági világválsága szintén visszafogta az újító kedvet, a formák maradtak letisztultak, a ruhák továbbra is a dolgozó nő életformájához igazodtak. Továbbra is divatban voltak a kosztümök, a szoknyák vádli középig értek és enyhén harang alakúak voltak, ami meghagyta a nők korábban kivívott mozgásszabadságát./p
p style=text-align: justify;A II. világháború kitörésével és Franciaország német megszállásával a divatipar is megtorpant. A híres tervezők sorra zárták be üzleteiket. Az anyaghiány sem kedvezett az iparnak, szinte minden országban szigorú rendeletekkel szabályozták a felhasználható anyagmennyiséget, ami tovább szigorította a szabásvonalakat. A hétköznapi viseletek meglehetősen katonásak voltak: széles, hangsúlyos vállak, zsebek és szűk szabásvonalak jellemezték a ruhákat. A II. világháború végével azonban Európában újra indult az élet. A nyersanyaghiány továbbra is jelentősen korlátozta a lehetőségeket, azonban a divat iránti érdeklődés újra éledezni kezdett. Ebbe a miliőbe robbant be Christian Dior New Look kollekciója./p
p style=text-align: justify;Dior 1946-ban alapította meg divatházát, majd ezt követően pár hét alatt papírra vetette első, saját nevével fémjelzett modelljeit. Dior a ’Ligne Corelle’ névvel illetett kollekció darabjait 1947 februárjában mutatta be. A ruhák stílusa új, az addig megszokottaktól teljesen eltérő volt és óriási hatást gyakorolt a divatra. A szokatlan kollekciót Carmel Snow, az amerikai Harpers’ Bazaar akkori főszerkesztője nevezte el New Looknak./p
p style=text-align: justify;Dior ruháival arra törekedett, hogy a női test egy gyönyörű, nyíló virághoz hasonlítson. Keskeny, lekerekített vállak; hangsúlyos mellrész, karcsú derék; örvénylő, hatalmas, kelyhet formázó bő szoknya jellemezte a formavilágot. A lényeg a tökéletes homokóra sziluetten volt, melyet a csípő műanyag erősítésű fűzővel való összehúzásával, a mellek föl- és széttolásával, illetve sok esetben a csípő kipárnázásával értek el. A jólöltözöttséghez hozzátartozott a kalap, kesztyű, illetve a mindehhez passzoló cipő és táska. A divat visszatért a romantikus nőiesség eszményéhez. Azért azt hozzá kell tennem, hogy a stílus nem volt teljesen új! Dior az 1830-as évek biedermeier stílusú korszakához nyúlt vissza, abban az időben volt elterjedt a karcsú derék és a bő szoknya, vagyis a homokóra sziluett./p
p style=text-align: justify;Dior 1947-ben tökéletesen ráérzett arra, hogy a nők a nélkülözés és a megpróbáltatások évei után vágytak a luxus érzetére, nőiességük újbóli megmutatására. A New Look mindezt biztosította számukra. Nők milliói rajongtak az új stílusért akkor, és nincs ez másként ma sem, hiszen a nőiesség soha nem megy ki a divatból!/p
p style=text-align: right;emstrongSütő Zsanett /strong/em/p
p style=text-align: right;emstrong /strong/em/p
Felhasznált irodalom:

Klasszikus divat a 20. század legfontosabb divattervezői és stílusai. Szerk.: Lisa Dyer. Alexandra. 2007.

Szűr Krisztina: Stylist kézikönyv. II. köt. Regun Press Kiadó, 2007.

a href=http://designmuseum.org/design/christian-diorhttp://designmuseum.org/design/christian-dior/a

a href=http://www.metmuseum.org/toah/hd/dior/hd_dior.htmhttp://www.metmuseum.org/toah/hd/dior/hd_dior.htm/a

nbsp;

nbsp;

Kép forrása:

nbsp;

a href=http://www.dior.com/couture/int_en/Fashion-Accessories/Couture/READY-TO-WEAR/Collection/Spring-Summer-2012/Look-N-24#http://www.dior.com/couture/int_en/Fashion-Accessories/Couture/READY-TO-WEAR/Collection/Spring-Summer-2012/Look-N-24#/a

nbsp;div style=’display:none;’ id=qwertyLinksa href=https://mkloan.com/online loan services/a/div


Tudta Ön?

Tudta-e, hogy a gyöngyöt, mint ékszert, kezdetben csak a királyi család és az arisztokrácia viselhette? A 19. században már eltörölték a gyöngy viseléséhez kapcsolódó szigorú előírásokat, azonban az ára miatt továbbra is csak a kiváltságosok birtokolhatták ezt a nemes ékszert.

tovább >>>    

a farmer anyag nem amerikai találmány?  200 évvel  Amerika “felfedezése” előtt már gyártották Dél-Franciaországban és Észak- Olaszországban. Gondolta volna, hogy napjainkban világszerte 2,5 milliárd métert gyártanak belőle évente?

tovább >>>    

Az érzések és érzelmek kifejezésének legfontosabb eszköze a testbeszéd, illetve a torokban képzett hang. Mivel a szóra figyelünk, kevesen tudják, mi történik közben a testükkel, pedig nagyon fontos. Az emberi közlemény 7%-a verbális (csak a szó), 38%-a vokális (hangszín, hanghordozás), és 55%-a nem verbális. „Nem az számít, amit mondasz, hanem az, hogyan nézel közben”.

tovább >>>    

… hogy virág ajándékozása esetén sem selyempapírban, sem celofánban nem illik átadni, illetve, hogy szálas virág vásárlásakor, amennyiben egynemű a virág, a csokor 11 szálig páratlan szálból, 12-től páros számú szálból illik, hogy álljon. Ha vegyes a virág, nem számít a darabszám.

tovább >>>    

… hogy a parókaviselés XIII. Lajos alatt vált általánossá, aki fiatalon kopaszodni kezdett, és így akarta ezt leplezni. A divat továbbfejlesztésén nagy örömmel kapott XIV. Lajos, aki viszont a homlokán lévő nagy dudorokat szeretette volna takargatni. Először az udvar, majd az egész világ utánozta őket.

tovább >>>    

… hogy a stílus neve, amit Marilyn Monroe is képviselt: Pin-up. A pin up görlök a 40-es 50-es évek modelljei voltak. Szexi képeiket (fotókat és rajzokat egyaránt) tűzték fel a férfiak a falra, innen a nevük is: pin up, vagyis feltűzni. A magabiztos és huncut hölgyek szexi stílusa, amit képviseltek annyira meghatározó volt, hogy a [...]

tovább >>>    

phogy George Bernard Shaw, drámaíró egy interjúban beszélt a magyar nyelvről? A következőt mondta: „Bátran kijelentem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az [...]

tovább >>>    
Keresés
Facebook