Egy nagy ötlet, egy sorsdöntő találkozás, a természet szeretete, kitartás, kemény munka, nagy szív, többek között ezekből született meg két ember fő életműve, a Rogner Bad Blumau. Örökérvényűt és maradandót alkottak.

Rogner és Hundertwasser egy, a schönbrunni kastélyban a bécsi Albertina Múzeum vezetőjének, Prof. Dr. Walter Konschatzky udvari tanácsosnak a lakásán megrendezett vacsorán találkoztak egymással először. Rogner Úr az ilyen jellegű meghívások elől általában kitért, de akkor ott ült mintegy húsz ember, közöttük több művészember társaságában.

„Velem szemben ült Friedensreich Hundertwasser, akit az alkotásai révén nagyon becsültem,  de személyesen addig nem ismertem. Rengeteget beszélt ezen az estén a természetvédelemről és elmondta a baját a mai erőszakos, életidegen építészettel kapcsolatban. Valamikor aztán bekapcsolódtam a beszélgetésbe és megkérdeztem tőle: „Hundertwasser Mester, van száz fokos forrásvizem, építünk rá közösen egy termálfürdőt?“ Ő rám nézett, felém nyújtotta a kezét és azt mondta: „Rendben van!“ Ennyi volt. Rövid és velős. A döntés megszületett. Ezen az estén nem beszéltünk többet egymással. Talán ez volt életem legfontosabb válasza, de egészen biztosan egy sorsdöntő pillanat. Elvetettem az első tervrajzaimat és Hundertwasser megkreálta fantasztikus vízióját a boldogító termálfürdőről.“

Beszélgettünk Hundertwasserről, a Dalai Lámáról, befejezett és befejezetlen projektekről.

Milyen volt Hundertwasser? Milyen volt vele együtt dolgozni?

Mindenki figyelmeztetett, mindenki azt mondta, hogy ő egy bolond, és hogy az egészből nem lesz semmi, a bankok pedig akadályokat gördítettek elénk. De működött köztünk a kémia. Természetközeli ember volt, ahogy én is, így könnyű volt közös nevezőre jutnunk. Gyakran kellett olyan építészekkel dolgoznom, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy az ötleteik mindenfajta változtatás nélkül kerüljenek kivitelezésre. Hundertwasser esetében ez úgy működött, hogy neki fogalma sem volt a statikáról vagy hasonló dolgokról. Ha például azt mondta, hogy hat méter földet rakjunk valamire és mi azt válaszoltuk, hogy azt valamivel oda is kellene hordani, akkor ez nem volt probléma. „Akkor csináljuk másképpen, mondjátok meg ti, hogy akarjátok.“ Nagyon egyszerű volt vele. Na és az, ahogy az emberekkel beszélt az építkezésen… Egészen egyszerű emberek voltak, nem művészek, hanem burkolók, kőművesek, ácsok, ők voltak az én mesterembereim. Megmagyarázták neki, hogy ők csak függőleges és vízszintes vonalakkal tudnak dolgozni, másképp nem megy nekik és szerintük ez nem is kivitelezhető. Hundertwasser válasza az volt erre, hogy „mindenkiben ott rejtőzik egy művész“, és ő képes is volt felébreszteni bennük ezt a tehetséget. Örömmel tette ezt, mindenfajta félelem nélkül. Bad Blumauban minden a mesteremberek keze munkája! Csak a modell volt a szemük előtt, amit újra és újra megnéztek, és azt, amit láttak, azt ugyanolyan formában a homlokzaton is megvalósították. Ez nemcsak Hundertwasser érdeme volt, hanem a mesterembereimé is. A folyosókon olyan hullámokat kellett készíteniük, mintha cunami lenne odabent. „Ez túl sok, a kevesebb több. Rendben, akkor kisebbre csináljuk.“, így történt, így épült az egész. Hundertwasser nagyon jól megértette magát a mesteremberekkel. Elmagyarázta nekik, hogy mit, hogy kell csinálniuk, és azt is, hogy ne vigyenek túlzásba semmit, mivel a természet sem túloz. „Nézzetek körül a természetben, ott sincsen egyetlen egyenes vonal sem, és ennek az épületnek olyan természetközelinek kell lennie, amennyire csak lehetséges!“ Azt is jó látni, amikor kisgyerekek vannak itt. Ők soha nem a folyosó közepén, hanem mindig ott mennek, ahol a dombok vannak. Ez azt jelenti, hogy ők még nincsenek elhasználódva, még nem idomulnak a függőleges és vízszintes vonalakhoz.

Egy szerencsés találkozás: Robert Rogner és Friedensreich Hundertwasser

Kreativitás rejtőzik idebent.

Mindez támogatja a kreativitást.

Folyosó a Rogner Bad Blumau szállodában

Más művészekkel is szívesen dolgozott együtt, sok festményt is gyűjt…

A múltban a szép házak építésekor – lehetett akár Budapesten, akár Bécsben, akár Berlinben – az építészeknek mindenütt kötelező volt művészekkel együttműködniük. Ezeknek az épületeknek még nagyon értékes az épületállományuk, ami az új házak esetében már nem mondható el. Ha megnézi az új városrészeket, az valami katasztrófa. Hundertwasser mindig azt prédikálta, hogy „ti nem lakásokat és szállodákat építettetek, ezek kaszárnyák“!! Így szitkozódott Németországban a TUI húsz éves születésnapi rendezvényén, vendégelőadóként, kétszáz újságíró előtt . Mind a ketten tartottunk előadást, és őt le akarták hozni a színpadról. A rendezvényért felelős mondta azt, hogy maradhat a színpadon, mert igaza van. Azt mondta, hogy kaszárnyák épültek, hogy ez „cipősdoboz“ építészet, ami ártalmas és egészségtelen az emberekre nézve. Az új fejlesztések mind profithajhászós irányba mentek el, mert ha felfele építkezek, gyorsabb a profit, mintha a földön maradok.

Nyilván igaza volt.

Nagyon felkavarta ez az embereket, de igen, igaza volt. Az újságírók mindannyian mögötte álltak, az ő oldalán, a szállodaipari vállalkozók pedig a másik oldalon.

Ön szerint a mai épületekből hiányzik a lélek, ami sok más dolog esetében is elmondható. Ahogy az emberek a környezetükkel bánnak, ahogy a munkájukat végzik, de ugyanúgy hiányzik az ételekből is, amit megeszünk, és sorolhatnánk még tovább. A tömeggyártás hatása… Ezért is nagyon tetszik, ahogy támogatja a régió biotermelőit, itt a szállodában nemcsak beszélnek a minőségről, hanem kézzel fogható a jelenléte.

Ezt így is kell csinálni, nem csak beszélni róla, hanem meg is kell mutatni, hogy működik az egész. Hogy nem minden a futószalagról jön le. A tömegtermelés sok mindent bebeszél az embereknek, de egyáltalán nem kell követni, az élelmiszerek esetében meg aztán különösen nem.

De rossz irányba megy az egész, vagy? Milyen megoldás létezik erre az érdekes világra?

Igen…  A Földön juthatna elegendő ennivaló mindenki számára, sőt talán duplán annyi is. De az ipari termelés keményen beavatkozik és egész nagy területek maradnak teljesen megműveletlenül, hogy a saját termékeik eladhatóak maradjanak. Valójában nagyon is egyszerű lehetne. A háború után minden háznak volt egy kertje és az ott megtermelt terményekből éltek az emberek. Már vannak olyan ötletek, hogy a városokban élők területeket bérelnek és a gazdákkal közösen termesztik a saját zöldségüket, amivel el tudják látni magukat. Ez volt a sikere az örmény épületeknek is, amiket az ottani földrengés után építettem. A legrosszabb telkeket adták oda nekem, mert mondtam, hogy földrengésbiztos házakat építek, de azt kikötöttem, hogy minden ház kapjon egy kertet. Így minden család kapott egy házat, egy ezer négyzetméteres telekkel. Később aztán a saját terményeikből éltek az emberek, mert az államnak nem volt pénze. Minden család kapott egy házat egy ezer négyzetméteres kerttel. A végén aztán a kormányzat akart beköltözni a faluba.

Újságcikkek az örmény faluról

Túl jól sikerülhetett. A nagyszüleimnek is volt egy kertje, és gyerekkoromban csak azt ette a család, amit ők ott megtermeltek. A boltban csak kenyeret, tejet és vajat vettünk, minden más megvolt: szezonális zöldségeket és gyümölcsöket ettünk, a nagymamám még ketchupot is készített és salátát tett el télire… Ma már ezt alig csinálja valaki, mert túlságosan fáradságos munka, vagy túl sok időbe kerül, és az emberek pedig megveszik a vegyileg kezelt gyümölcsöt és zöldséget az üzletekben. Aztán jön a gyógyszeripar, a betegségek… és a két ipar összetart…

Ez ellen nincsen ellenszer, legalábbis én nem ismerek ilyet. Ez a kapitalista társadalom, ami ezt generálja. Többet, többet, többet és még többet. Így lesz egyre több minden, csak éppen nem az, amit a föld ad.

Felírtam magamnak, amit a hitről gondol: „ Aki a természetet alaposan megfigyeli, az automatikusan érzékeli a nagyot és Istent.“ Ha valaki pontosan megfigyeli a természetet, ahogy a fák, hegyek, tengerek keletkeztek… ez egy csoda. Csak elmegyünk minden mellett…

Annyi mindent nyújt számunkra az anyaföld, csak mi helytelenül élünk vele.

És tönkretesszük a környezetünket. Gyakran gondolok arra, hogy vajon az unokáinknak lesz-e még egyáltalán tiszta földjük és levegőjük… Azt gondolom, az egyetlen megoldás, az lehet ha a közvetlen környezetünkre vigyázunk. Bad Blumau mindannyiunk számára egy követendő példa. Van egy mondás, ami szerint, az első bőrünk az, amivel a világra jöttünk, a második a ruhánk, amit viselünk és a harmadik a ház, amiben élünk.

Igen, ezt prédikálta Hundertwasser is mindig. Ez a harmadik bőrünk. „Olyan rossz bőrt akartok harmadiknak, mint az acél, a beton vagy az üveg?!“ Ezek nem emberhez méltó anyagok persze nyilvánvalóan szükség van az acélra, a felfele történő építkezéshez. Nincs a beton ellen semmi kifogásom, mert a stabilitáshoz szükség van rá, de mostanában a lakóterületekhez sokkal inkább a téglát használják. Ez egy természetes építőanyag és van is belőle bőven. A fejlődés iránya ma a racionalizálás irányába halad, az egyre gyorsabb építkezési tempóval a tégla már nem tudja felvenni a versenyt. Amit például az amerikaiak csinálnak, az egészen durva.

ROGNER BAD BLUMAU – Teljes összhangban a természettel

A klassz készházaik…

Amikor Alaszkában voltam, az olimpiai falu miatt, amit fel akartam építeni, megmutatták, hogy építkeznek Kaliforniában. Óriási települések, homlokzatok, táblák… Egészen alaposan megnéztem őket és azt gondoltam, „ hűha, ezek nem is házak.“ Amit kívülről látunk belőlük, az nem más, mint egy hatalmas show, nem is csoda, hogy aztán egy viharban elrepülnek. Az összesnek monumentális, csodálatos, tölgyfából készült bejárati ajtaja van, ezek nem rosszak. Amikor azt mondták nekem, hogy ezek teljesen betörésbiztosak és senki nem tud bejutni rajtuk, megkérdeztem a kísérőmtől, hogy megmutassam -e neki, hogy jutok be a házba?.  Majd miután igent mondott, keresztülütöttem az ajtó melletti falat az öklömmel. A házak ott tömegével készülnek futószalagon, a gyárakban, egyik a másik után.

Ha most építene házat magának, milyen építőanyagot használna hozzá?

Fát és téglát.

Mennyi időre lenne szüksége ahhoz, hogy elkészüljön egy családi ház?

Ma már vannak olyan kész házak fából és téglából, amik már egy hónap alatt elkészülnek. A vásárlók keresik a környezetbarát dolgokat, egyre inkább ebbe az irányba haladunk, és ráadásul ezeket már iparilag is elő lehet állítani.

Igen, tudom, de Ön beköltözne egy ilyenbe?

Nem, mert én tanult kőművesmester vagyok. Én minden egyes téglát magam tennék a helyére.

Birkenboden, a Rogner család háza, amit Logothetti grófnőtől vásároltak

Rengeteg szociális segítségnyújtási projektet is indított. Mindenekelőtt gyerekeket támogat. Ők még ártatlanok, míg a felnőttek már tudnak gondoskodni magukról és felelősséget vállalni az életükért. Az SOS Gyermekfalu projektekben operatív szerepet is vállal, vagy a háttérben van?

Nem, operatív szerepet nem vállalok, ezt az SOS szervezet végzi, még ismertem az alapítóját, Hermann Gmeiner-t. Ennek a szervezetnek az SOS falvak megbízásából építettem. Örményországban építettem azt a falut, amiről már korábban beszéltünk. Minden felépített falunak adományoztam egy házat. Szívesen segítek és ezt gyorsan teszem. Amikor Sri Lanká-n pusztított a cunami, ki akartam találni, milyen formában tudnék segíteni. Aztán ahogy Örményországban, úgy Sri Lankán is a Kurier napilappal dolgoztam együtt, és közös erővel harminc-negyven házat építettünk. A Rogner Bad Blumau szálloda néhány törzsvendége egyszer Sri Lankán nyaralt, ahol résztvettek egy dzsungeltúrán. Egyszer csak ott álltak egy falu előtt, amin a Rogner Ausztria felirat állt. Azt hitték, hogy csak álmodnak. A Rogner ház éppen az első volt. „Épp most voltunk Önöknél nyaralni, és most meg itt is itt vannak!“

 SOS Gyermekfalu

Ahogy mindenütt az egész világon… Milyen érzés olyan helyzetben lenni, hogy tud másoknak segíteni?

Ez egy boldogságérzés. Boldogságot érzek, amikor látom, hogy a segítség megérkezik. Nem gondolok a kiadásokra és a pénzre, mert a boldogságot nem lehet megvásárolni. Azt az emberektől kapjuk, a boldogságot visszakapja az ember.

Mi az, ami nem megvásárolható még?

A szeretet.

Boldogság és szeretet… Amúgy minden megvehető, igaz?

Szinte minden, igen.

Azt gondolom, a bizalmat sem lehet megvenni. Mi a helyzet a bizalommal? Ha valakivel találkozik, ahogy most nekem is bizalmat szavazott és beszélgethetünk. De vegyük az üzleti életet. Ha idegen emberrel találkozik, addig bízik benne, amíg nem csalódik, vagy alapvetően bízik az emberekben?

Van valahol egy hatodik érzékem, egy megérzés. Nem kell sokáig beszélgetnem vagy figyelnem. Legszívesebben hallgatok, mert az emberek szívesen mesélnek, és egészen pontosan kihallatszik a beszédükből, hogy mi rejtőzik bennük. Hagyom őket beszélni és a végén pontosan tudom, ki melyik kategóriába tartozik, illetve azt is, hogy akarom-e, hogy bármi közöm is legyen hozzá.

Egyszer interjút készítettem egy parfümőrrel, ő az orrával – ami adottságánál fogva kiváló – érzi, hogy kivel nem akar üzletelni.

Nálam nem tart sokáig az, hogy észrevegyem, milyen szándékai vannak az illetőnek, ugyanakkor azt is látom, hogy a kémia működik-e. Ha valaki csak mesterkélt, arra nagyon hamar rájön az ember. Ha a kémia működik, akkor az jó. Nagyon hamar kiderül az, amit az emberek nem mondanak ki.

A projektek során gyakran aláírás nélkül belekezdett az építkezésekbe, mert megbízott emberekben. Aztán amikor jöttek a nehézségek, az üzletfelek úgy tettek, mintha nem történt volna kézfogás. Csalódott volt ilyenkor, vagy azt gondolta, hogy ebből is tanult valamit?

Tanultam. A csalódottság semmit sem segít ilyenkor, én hibáztam, és ismét tanultam belőle valamit. Az illető megbízhatatlan, nem szavahihető ember, rosszul ítéltem meg, ilyen is sokszor történt.

Ha egyszer csalódott valakiben, adott második esélyt vagy örökre elvesztette az illető a bizalmát?

Nem, visszaút már nincsen.

Igen, ezzel én is így vagyok… Milyen volt találkozni a tizennegyedik Dalai Lámával?? Csodálatos Embernek tartom!! Élőben is ilyen?

Ő egy nagyon élettel teli, egészen elbűvölő személyiség és egy egészen egyszerű ember is egyben. Nagyon nagy hatással volt rám a személye, ahogy a filozófiája is. Egy pár alkalommal a repülőmön utazott Karintiába. Ő egy egészen egyszerű ember, gigantikus kisugárzással.

Őszentsége, a Dalai Láma és Robert Rogner

Akkoriban szerettek volna közösen Ausztriában egy Európa Centrumot létrehozni a tibeti gyógyászat és filozófia továbbörökítésére, tibeti kolostort, hotelt és orvosi egyetemet szerettek volna alapítani…

Igen, azt akarta, hogy a tudása külföldre kerüljön, hogy ne vesszen el mindez a kínaiak miatt, de a politika Karintiában ezt nem értette. Ez volt az utolsó próbálkozása, hogy a tudást velünk együtt megmentse…

Nagy kár érte… Van egy mondás: „A pénz és a hatalom megrontja a jellemet.“ Gyakran szembesült ezzel?

Igen, ezt újra és újra átéltem.

Hogy tudott ugyanaz az ember maradni, aki volt?

Ez a természetemből fakad, nem kell megerőltetnem magamat. Ez vagyok én, és nem változok meg valami miatt, maradok olyan, amilyen vagyok. Hű maradok önmagamhoz. Nálam nincsen kísértés, hogy mi lenne akkor, ha még nagyobb lehetnék. Sok lehetőségem lett volna és talán százszor gazdagabb is lehetnék, annál, amilyen most vagyok.

Robert Rogner – Az ember, aki hű maradt önmagához

Ma az emberek nagyon eltávolodtak saját maguktól. Ön hű maradt önmagához. De sokan megpróbálnak a külvilágnak, a látszatvilágnak egy saját személyiséget felépíteni, és a végén már fogalmuk sincsen arról, hogy honnan jöttek, kik is ők, milyen álmaik és céljaik vannak, mit is akarnak valójában…

Igen. Ezek azok a típusú emberek, akik úgy élnek, amerre éppen a szél fúj. Egyszer az egyik oldalon, máskor a másik oldalon állnak, de az ember ugyanolyan marad. Nem a széllel szemben, hanem szélirányban, nem az árral szemben, hanem az árral úsznak, mert az egyszerűbb. De itt úszik és a szél hátán szeret utazni mindenki, nem pedig ezzel szemben, hogy az arcában érezze azt. Ilyenkor kell leginkább kitartani. 

Harcolni ellene… Van értelme egyáltalán a mai világban a többségtől eltérően gondolkodni?

Mindenképpen van értelme, különben csak egy nagy massza létezne. A keleti embereimnek mindig elmagyaráztam, hogy mielőtt egy tele üveg vizet vennének, inkább menjenek el a forráshoz, mert akkor mindig lesz vizük. Végül soha nem a legjobb, hanem a legerősebb győz.

Akiknek a legnagyobb kitartásuk van… de ezt nem olyan egyszerű elmagyarázni a fiataloknak. Szülőként sem olyan egyszerű a panaszkodást hallgatni, hogy mi mindent kapnak meg állítólag a többiek és hogy mi mindent akarnak a kamaszok. Mindig többet, mindig valami újat… Aztán egy nyugodt pillanatban hallom a magyarázatot, hogy a társaság kizárja azokat, akiknek olyan valamijük nincsen. Nem könnyű elmagyarázni, hogy az nem minden, hogy ki milyen ruhát visel, milyen autóval jár, milyen házban lakik, ezek mögött a státusszimbólumok mögött az EMBERT kell meglátni és felismerni, mert ez a legfontosabb, hogy ki bújik meg mindezek mögött. De a legtöbben ebben a korban még úsznak az árral és időre van szükségük…

A tömegtermelés nyomatja ezt, mindig valami újat és újabbat. Ha iskolakezdéskor nézem a reklámokat, azokból kiderül, mi mindenre van szüksége az embernek ahhoz, hogy a társasághoz tartozzon. A gyerekek nézik ezeket, teljesen mindegy, hogy szegények vagy gazdagok és akarják ezeket a státusszimbólumokat, azért, hogy tartani tudják az iramot. A kérdés mindig az, hogy milyen messzire mehetünk, hogy hol húzza meg az ember azt a bizonyos határt. Biztos, hogy ez egy rögös út… Azt gondolom, hogy csak az működik, ha példát látnak maguk előtt, hogy kell csinálni. Maga a család példáján keresztül…

Mit tanácsol az unokáinak és a gyerekeinek?

Ők a saját világukban élnek, amit én már egyáltalán nem is értek. Annak a világnak, amelyikben én felnőttem, ehhez a mostanihoz már semmi köze nincsen. Nekik már saját nyelvük, saját világuk van, és ebből a látszatvalóságból kizökkenteni őket, az nagyon nehéz. Majd ahogy érettebbek lesznek, ez jönni fog. Ezt a hidat megépíteni nem lesz egyszerű, valószínűleg addig fog tartani, amíg erre ők maguk készen nem állnak.

A gyerekei külföldön tanultak, volt lehetőségük más kultúrákat és embereket megismerni. Engedte, hogy szárnyakat növesszenek? Nehéz volt elengedni őket?

Igen, hagytam nekik, és nem, nem volt nehéz elengednem őket. Az embereknek maguknak kell tapasztalatokat szerezniük. Nem kell, hogy mindent készen kapjanak. A gyerekeimnek is megmondtam, hogy követhettek el hibát. Egyszer. De az nem megy, hogy több hibát kövessetek el egymás után. A tapasztalat az hozzá tartozik, azt nem szabad elvenni a gyerekektől.

A gyerekei, Jázmin és Robert kiszálltak a családi vállalkozásból és a saját útjukat járják. Milyen érzés, hogy az életművét nem viszik tovább?

Nem jó érzés, de ezzel muszáj együttélni. Az unokáim most érnek el a megfelelő  életkorba. Valószínűleg a gyerekeimnek túl kicsi volt az ellenállás, minden automatikusan adva volt nekik.

Az unokái fognak átvenni mindent?

Jelenleg úgy néz ki. Egyikük már leérettségizett. Még körülbelül négy-öt évig kell kitartanom, de örömmel tölt el, hogy vezethetek egy fiatal, jó csapatot.

Milyen gyakran látogat ide Bad Blumau-ba?

Hét, tizennégy naponta. De minden nap belenézek a számítógépembe, minden területre és mindenre van rálátásom. Ha valakinek valamire szüksége van, jönnek hozzám maguktól, illetve ha valami nem úgy működik, akkor csak tanácsot adok.

 Rogner Bad Blumau – Nincsen két egyforma ablak

Nagyon szigorú vezető? Az emberek valószínűleg nagyon tisztelik. 

Szigorú vagyok, de nem túl szigorú. Igen tisztelnek, de ennek így is kell lennie, különben túlságosan közel kerülne az ember. Mindig távolságot kell tartani, különben nagyon gyorsan átveszik mások az irányítást. Mindig az a kérdés, hogy milyen irányba haladunk. Nekem a kormányt még egy ideig kézben kell tartanom, de ez szórakoztat.

Bad  Blumau a legkedvesebb gyermeke? Van itt saját birodalma?

Ez az életművem megkoronázása. Ugyanúgy vagyok itt, mint egy vendég, nincsen saját területem. Csak amikor itt vagyok, sokáig tart az út a recepciótól a szobámig, éjfélig tudnék történeteket mesélni.

Rogner Bad Blumau – Egy életmű megkoronázása

Ezt el tudom képzelni. Vannak befejezetlen projektjei is. Sajnálja, hogy ezek a hihetetlenül fantasztikus tervek, mint a Historyland vagy a Globus, a Kuba vagy az Alaszka projekteket soha nem tudta megvalósítani?

Nem. Ami elment, az elment. Minden héten jön valaki és mondja, hogy csináljam meg a nagy projektet Kubában, amit annak idején még Fidel Castro idejében terveztem. Most meg tudnám építeni. Akkoriban Castro-tól tanultam meg szivarozni. Az egész vezérkart ismerem. A projekt sikeres volt, de az amerikaiak tönkretették, és egyben a „szégyenlistájukra“ tettek. Emiatt nem szeretem túlságosan az amerikaiakat.

 Nyertes projekt – Olimpiai Falu – Eagle River, Alaska

Globus – A világ legnagyobb földgömbje 1:200.000 – belül felfedezhető, kívül beutazható

Historyland

Kuba – Cayo Sabinal

Vannak a jövőre vonatkozó projektjei?

Nem. Itt Bad Blumauban mindig történik valami, de Tiranában is mindig van mit tenni. A tiranai szállodában nemrég nagyobbítottuk meg a konferenciacentrumot. Hetvenöt éves vagyok. Talán még megcsináljuk itt Blumauban a csigaházat, ez lehetséges, de új projekteket már nem. Nem tudok mit kezdeni a mai időkkel, az előírások tömkelegével. Csak íróasztalok és csak előírások és előírások.

Mit csinál a szabadidejében?

Van egy hegyem, ami sokat jelent nekem, rengeteg időt töltök ott és az irodába minden nap bemegyek. A nyaralás semmit nem jelent számomra, soha nem is adott semmit. Képtelen lennék tizennégy napig valahol feküdni. Amikor a gyerekeim kicsik voltak, télen sokat jártunk síelni, azt igen. De nyáron… Karintia, ahol lakunk, Olaszországtól csak két órára van és Horvátország sincsen túlságosan messze. Persze gyakran voltam nyaralni, de nehezemre esett, mert ki nem állhatom.

Mittagskogel, a hegy, ahol Rogner Úr szívesen tölti az idejét

A bevezetőből idézett részlet:

Dieter Otte, ROGNER Biografie & Lebenswerk, 1. Auflage 2010, by Verlag Johannes Heyn, Klagenfurt 2010, Seite 212

A beszélgetés eredetiben itt olvasható:

http://ourstylecom.com/de/blog/vorbilder/vorbilder-2-2-teil/

Az első rész itt olvasható:

http://stiluskommunikacio.eu/?p=4655

Német nyelven:

http://stiluskommunikacio.eu/?p=4794

http://ourstylecom.com/de/blog/vorbilder/vorbilder-2-1/

Copyright: Rogner Bad Blumau ©Hundertwasser Architekturprojekt

KR Robert Rogner

http://www.rogner.com

http://www.blumau.com

Külön köszönet Melanie Franke-nek a Rogner Bad Blumau szálloda Igazgatónőjének a sok segítségért!